Részletek

Írta: Renczes Attila

• Versek

Rímért kiáltva

Volt idő, amikor cikáztak bennem a gondolatok,

Dőltek a csengő rímek, s a kicifrázott mondatok.

Most mégis elcsendesülni látszik a háborgó elme,

A látszólagos némaság a lelki vívódások rejtelme.

Furcsa az írás, a betűk könnyed folyama gátakon akad fenn,

Mint egy tó az aszályban, tollhegyben a tinta elapad, erőtlen.

Perzselő homokszemeken taposva a kín bennem óhatatlan vágyat szít,

A távolból hívogató délibáb egy csepp vízért is megfeszít. 

2022

-Renczes Attila-

Részletek

Írta: Renczes Attila

• Versek

Csak a pénzem kell?!

Hold barátom éji lámpás,
Ködbe burkolt szürke varázs,
Hűen őrzi titkaimat,
Meghallgatja bánatomat.

Messzire száll most bús sóhajom,
Vágyam őrzi nagyhatalom,
Hold barátom fény és árnyék,
Égi áldás, gyóntatószék.

A hordáimat megvetem,
Bizalmamat elvesztettem,
Kincseimet feláldoztam,
Kínok között hánykolódtam.

Vitéz most a csaló vagyon,
Vonzó ármány, birodalom,
Női szeszély, csábos hajsza,
Folyó lesz a patak harca.

Megbéklyóznak tüzes vassal,
Eltemetnek majd tavasszal,
Csak azért sem bólogatom,
Életem a hű ikonom.

Test és vér együtt palota,
Mérgezhet az arany szaga,
Fogaim összeszorítom,
Vigyáz reám őrangyalom.

Zavaros már a tekintet,
Rám tették a bilincseket,
Ősi bűbáj, nőstény átok,
Szerelmet nem kiálthatok.

Vihar lett a holdragyogás,
Veszélyes a tornyosulás,
Az anyag ravasz pokol,
Bégető tömeges akol.

És ha majd a sírba tesznek,
Mit vágtok rá fakeresztet?!
Pénz a márványra elfogyott,
Lelketekben nem hagy nyomot.

-Renczes Attila-

Részletek

Írta: Renczes Attila

• Versek

Azt mondják, kell…

Azt mondják, muszáj élni,

érezni. Vérezni.

Kell, hogy a rendszer része légy,

s mintha élveznéd, úgy tégy.

Kell, hogy alkosson az elme,

és parancsot hajtson végre a kéz,

lásd, ahogy a madzagra tapad a méz.

Azt mondják, kell a tudásod,

de idővel a saját sírodat is megásod.

Kell, hogy világra hozd az utódod!

Kell, hogy ez legyen a vágyálmod!

Kell, hogy érezd magad valakinek,

de a rettegésed nem mond el senkinek.

Még a végén megbéklyóznak,

kikiáltanak egy depressziós korcsnak.

Kellenek az ízek, a szex, a siker,

a pénz, a hatalom, egy bódító szer.

Kell, hogy egy csoportba tartozz.

Kell, hogy folyton fizess, s adózz.

Tankold a járműved,

vedd a ruhád, a cipődet,

s a dolgodat végezd el,

számolj el a lelkiismereteddel.

Tényleg így kell élni,

érezni? Vérezni?

Vagy zárjam magamra az ajtót,

s nyissam meg a kádban a csapot?

Hagyjam, hogy a víz rám zúduljon,

s az élettelen testem

a felszín alatt nyugodjon?

Nem, nem démonom…

Ne dörzsöld a tenyered,

a lelkemet nem adom át neked.

2021.09.16.

Részletek

Írta: Renczes Attila

• Versek

Egy versben mindenem

Itt fekszel mellettem, mégis üres az ágy,
Benned halott az érzés, bennem ég a vágy.
Álmatlan magányomban fülembe suttog a holdvilág,
Megváltál tőlem, mint szirmaitól az elszáradó virág. 

Már sosem leszel csak az enyém,
Zárt ajtód előtt állva, haldoklik a remény.
Kapaszkodom egy töredezett hajszálban,
Lelkemre licitelnek már az alvilágban.

A gyomrom korog, a szeretet éhsége gyötri,
Egy újabb nap, újabb éjszaka... nem változik semmi.
A testem görcsben, vár a feszület,
Bolyongok az erdőben, én a kivetett.

Elvesztem... egy árnyékvilágban élek,
Sötétség az otthonom, fázom és félek.
Emlékként talán csak ennyi marad belőlem,
Egy sóhaj, egy ölelés... egy versben mindenem.

2018