Részletek

Démonokkal zsugázom

 

Kerekasztal előttem,

Démonok ülik körül.

Átjár a félelem,

Látom, mindegyik örül.

 

Halomban a zsetonok,

Középen egy pakli kártya.

A lelkem most a tét,

Kietlen sötétség várja.

 

Viseltes bebarnult lapok,

Mindegyiken idegen az ábra.

Keverés után ötöt kapok,

Indulhat a játszma.

 

Nem jó a lapok járása,

A vesztembe rohanok.

Kedélyemet még jobban aláássa,

Ahogy fogynak a zsetonok.

 

A játék képe nem változik,

A démonok fölém kerekednek.

Az utolsó öt blatt osztódik,

Szemeim a lapokra merednek.

 

Bennük van minden reményem,

S a lehetetlent meglépem.

A stratégiám átgondolom,

Mindent vagy semmit bemondom.

 

Már a markukban érzik a lelkemet a démonok,

De az utolsó lapommal végre tarolok.

Egy táltosok erejével megáldott figura tesz rendet,

Lovával a félelmetes fejedelem megérkezett.

 

Menekülésre készen a három sötét lélek,

A vezér markáns üzenete porrá zúza őket.

Harsog a kártyalap, fény vetül az asztalra:

Én vagyok Attila, az Isten ostora!

2021. november

-Renczes Attila-

Részletek
Disznók és a hangya
 
A disznók között a hangya is csak egy lüktető vérkeringés marad,
Elpusztíthatatlan, örök, ki zsákmányával mindig a bolyba halad.
Húzza, cipeli mázsás terhét, beledöglik, de a boly nem éhezhet,
Morzsára éhes disznók között a hangya csak, mint vak szolga létezhet.
Gondolat nélkül, alázatosan, érzéketlenül mindent disznókért,
Halálba nem vezethet útja, robotol, mert fontosabb nála a lét,
A disznók fenséges léte, akik a moslékot csámcsogva habzsolják,
Arcodon véres verejték, szívedben üres gyűlölet, egy lyukas zsák,
Valahol hiányt érzel, mit magadévá tettél, zsebedből kivágják,
Álca nélkül, szemedbe nevetve az apró hangya testét zabálják.
De nem akarjuk észrevenni, tudatosítani, minket tipornak,
Nem látjuk meg, hogy mi is hangyát áldozunk a bennünk élő disznóknak.
 
- Renczes Attila - 

Részletek
Emlékezz ránk jövő nemzedéke!
 
Az igazságba menekülnénk, de az távolodik tőlünk,
Messze száll, elbújik, elérhetetlen, s mi tovább vergődünk.
Hősi tettek helyett, csak üres szavak vonulnak tova,
Hatalmak által rángatott bábuinkat eltapossa egy távoli horda.
Egyetlen csepp vérünk is csak a száraz út porába hullik,
Mi nem menekülhetünk, kínjainkat mégsem enyhítik.
Porladozó sziklatömbök, ez az mi délceg várainkat emészti,
Szépséges asszonyaink termékenységét jövőnk elveszi.
Cserbenhagyott haragos szívünk ma gyorsabban ver,
Láncot kéne törnünk, csillanjon végre kezünkben a fegyver.
Törjük meg a haszonélvező nemzetek százéves átkát,
Fogjuk kézre népünket, döntsük le az igazságtalanság bálványát.
 
Tegyük, míg menekülő fiaink nem járnak messze tőlünk,
Tegyünk végre valamit, hogy legyen még jövőnk..., reményünk.
Most kell még egyszer utoljára vitéznek lenni,
Tiszta szívvel szabadon, a gonosszal szembe nézni.
Most kell, hogy utoljára a mellkasunkra tegyük kezünket,
Az égre nézve kivont karddal becsülettel halljunk meg.
Most kell, hogy elhagyja torkunkat a bűnök földjeit rengető kiáltás,
Szembe nézni félelmeinkkel, ez az egyetlen tisztes választás.
Sötétség lepi be majd lázadó dacos orcánkat,
De a lelkünk nemes fénye utat fog törni magának.
Próbálták mérgezni díszes koporsónknak dobogó ékkövét,
Börtöneinkből szabadulva vágtázó lelkünket a szabadság íze veti szét.
 
Tegyük meg hát, hogy legyen még jövő nemzedékünk,
Viseljék büszkén a nevünk, legyen ki őrizze emlékünk.
 
2015
-Renczes Attila-

Részletek

Önvallomás

 

Köd előttem, köd utánam,

Egy helyben topogok,

Haragom a szeretőm,

Ölelésért koldulok.

 

Sejt a sejtet marja,

Elfeledett a sérelmük,

Tusájuk hangtalan,

Torok ordít helyettük.

 

Áldozatként tetszelgés

Falat emel körém,

Vakságom menekülés,

Két világnak peremén.

 

Börcs, 2023.03.03.

Részletek

Láncra verve

 

Kín vágtat bennem

megbokrosodott sötét lovon,

éjszakánként elnyel az ágy,

mégsem álmodom.

Fagyos lelkek táborában

sátrat ver a csend,

zajos belsőm szélt kavar,

szótlanságom szent.

Tollal ír a pirkadat

ihletet a papírra,

pár sorban az inszomnia,

láncra vernek újra.

 

Börcs, 2023.03.02.

  1. Menekülés

3. oldal / 4