Azt mondják kell...

Azt mondják, kell…

Azt mondják, muszáj élni,

érezni. Vérezni.

Kell, hogy a rendszer része légy,

s mintha élveznéd, úgy tégy.

Kell, hogy alkosson az elme,

és parancsot hajtson végre a kéz,

lásd, ahogy a madzagra tapad a méz.

Azt mondják, kell a tudásod,

de idővel a saját sírodat is megásod.

Kell, hogy világra hozd az utódod!

Kell, hogy ez legyen a vágyálmod!

Kell, hogy érezd magad valakinek,

de a rettegésed nem mond el senkinek.

Még a végén megbéklyóznak,

kikiáltanak egy depressziós korcsnak.

Kellenek az ízek, a szex, a siker,

a pénz, a hatalom, egy bódító szer.

Kell, hogy egy csoportba tartozz.

Kell, hogy folyton fizess, s adózz.

Tankold a járműved,

vedd a ruhád, a cipődet,

s a dolgodat végezd el,

számolj el a lelkiismereteddel.

Tényleg így kell élni,

érezni? Vérezni?

Vagy zárjam magamra az ajtót,

s nyissam meg a kádban a csapot?

Hagyjam, hogy a víz rám zúduljon,

s az élettelen testem

a felszín alatt nyugodjon?

Nem, nem démonom…

Ne dörzsöld a tenyered,

a lelkemet nem adom át neked.

2021.09.16.