Emlékezz ránk jövő nemzedéke!
Az igazságba menekülnénk, de az távolodik tőlünk,
Messze száll, elbújik, elérhetetlen, s mi tovább vergődünk.
Hősi tettek helyett, csak üres szavak vonulnak tova,
Egyetlen csepp vérünk is csak a száraz út porába hullik,
Mi nem menekülhetünk, kínjainkat mégsem enyhítik.
Porladozó sziklatömbök, ez az mi délceg várainkat emészti,
Szépséges asszonyaink termékenységét jövőnk elveszi.
Cserbenhagyott haragos szívünk ma gyorsabban ver,
Láncot kéne törnünk, csillanjon végre kezünkben a fegyver.
Törjük meg a haszonélvező nemzetek százéves átkát,
Fogjuk kézre népünket, döntsük le az igazságtalanság bálványát.
Tegyük, míg menekülő fiaink nem járnak messze tőlünk,
Tegyünk végre valamit, hogy legyen még jövőnk..., reményünk.
Most kell még egyszer utoljára vitéznek lenni,
Tiszta szívvel szabadon, a gonosszal szembe nézni.
Most kell, hogy utoljára a mellkasunkra tegyük kezünket,
Az égre nézve kivont karddal becsülettel halljunk meg.
Most kell, hogy elhagyja torkunkat a bűnök földjeit rengető kiáltás,
Szembe nézni félelmeinkkel, ez az egyetlen tisztes választás.
Sötétség lepi be majd lázadó dacos orcánkat,
De a lelkünk nemes fénye utat fog törni magának.
Próbálták mérgezni díszes koporsónknak dobogó ékkövét,
Börtöneinkből szabadulva vágtázó lelkünket a szabadság íze veti szét.
Tegyük meg hát, hogy legyen még jövő nemzedékünk,
Viseljék büszkén a nevünk, legyen ki őrizze emlékünk.
2015
-Renczes Attila-