Tintafolt
Papíromon ébredt tudatára
egy kíváncsi tintafolt,
Egy kövér kékes paca,
mely elszabadult, s szétfolyt.
A tollam hegyéből cseppent alá
az örökítés mestere,
Meglódult világgá,
hogy sebtében árnyalja be
a fehér mezőt sötétre.
Terjeszkedésében
önmagam becsvágyó képét látom,
Ahogy a talicskát a hegygerincen
erőmnek teljében felfelé tolom.
Adok bele apait-anyait,
mert ki, ha nem én,
jut fel a viharban is a tetőre?
Mások ékszereivel megpakolva
magamban elmerengve.
A hűség és lojalitás ostorával csapkodják
a beállt hátamat,
Mások furikjában a lelkem úgy hal meg,
ahogy szárad a tinta áradat.
2022.01.17.
-Renczes Attila-